Halásztelki Üdülõ és Horgászegyesület
SZARVAS

9.3.3 Vízminőség szabályozás

Mivel a holtág medrének kotrása már megvalósult, és a tiszta víz bevezetése is megoldott, minden lehetőség adott egy jó vízminőségű, kitűnő üdülési lehetőségeket biztosító víztér létrejöttére. Ennek azonban alapfeltétele a megfelelő kezelés, és a vízzel gyakori kontaktus a kezelők részéről, a szennyezések, mérgezések, elváltozások észlelése.

A vízminőség kedvező értéken tartásához  szükséges teendők:

-  a környező területekről lehetőleg minél kevesebb bemosódás történjen, inkább a tervezett belvízelvezető hálózat gyűjtse össze a tápanyagokkal terhelt vizeket
-  
törekedni kell az alacsonyabbrendű, és a magasabbrendű élőlények közti egyensúly beállítására, ugyanis ha ez nincs meg akkor felborul a rendszer. Ilyen esetekben az egyik (tömeges algaszaporulat), vagy a másik véglet (elnövényesedés) következik be. Bármelyik is történjék, súlyos probléma, amit jobb megelőzni.
-  
az elhalt növényi részek, állati tetemek szakszerű, és gyors eltávolítása a víztérből (lehetőleg minél kevesebb szervesanyag  bomlása menjen végre a vízben)
A vízminőség szabályozáshoz szükséges mikrobiológiai tudnivalók, anyagforgalom, a vízi élet szerveződési szintjei.

Az élőlények három szintre oszthatók:

1. Építők
2.
Fogyasztók, raktározók
3.
Elbontók

1. Építők.

Azok a szervezetek, amelyek a szén-dioxidot, és a vizet a klorofill, és a napfény segítségével cukorrá, és keményítővé bontják (és nagyon fontos reakciótermék az oxigén). A folyamat neve: fotoszintézis. Lényege, hogy ezek a szervezetek szervetlen anyagból szervest állítanak elő. Ilyenek a fitoplankton  társulások (algák), illetve a zöld növények. 

2. Fogyasztók.

Olyan szervezetek, amelyek testük felépítéséhez, fenntartásához szervesanyagot használnak fel (nem képesek a fotoszintézisre).

          Három csoportra oszthatók:
-
zooplanktonok, fenéklakó apró állatok (fő táplálékuk a fitoplankton)
- 
apróállatevők  (zooplanktont, kerekesférgeket fogyasztanak, kiegészítő táplálékuk lehet néhány növényi rész is). Ebbe a csoportba tartoznak a halak közül : ponty, ezüstkárász, keszegfélék, compó.
-  
húsevő (főként halfogyasztó, úgynevezett ragadozó halak). A holtágban előfordulók közül: harcsa, süllő, balin, csuka.

3. Elbontók (reducensek)

Szervesanyag maradványokat (állati és növényi testek, egyéb bomlástermékek) elbontó baktériumok, gombák. Ezek kivétel nélkül mikroszkopikus méretűek.
Lebontási folyamatuk lényege: oxigén felhasználása mellett a szervesanyagokat alacsonyabb energiatartalmú vegyületekké, majd széndioxiddá és vízzé (a kiindulási anyagok), valamint nitrogén foszfor és kénvegyületekké bontják le. A folyamat itt elölről kezdődik, mivel körforgalomról van szó.
A folyamat jellegéből adódik, hogyha valamelyik résztvevő láncszem megsérül, kiesik, esetleg eleve hiányzik, nem működhet a folyamat. Általában a fogyasztók hiánya okoz gondot (illetve azok kiesése), míg szintén gyakori eset a jövevényhalaké is. Ha ilyen hal kerül a vízi környezetbe, akkor általában  (kedvező körülmények között) képes nagymértékben elszaporodni, mivel a honos ragadozó halak nem ismerik, idő kell mire ráállnak fogyasztására (már ha ez egyáltalán lehetséges, ugyanis a busafajok esetében mire a ragadozók ráállnának fogyasztásukra, azok hatalmas méretűre nőnek). Ezután már adott a lehetőség az egyensúly felborulására, mert az egyik láncszem túlzottan elszaporodik.
Néha az is előfordul, hogy egyes vizekben a ragadozók szaporodnak el, ennek következtében elfogyasztják szinte az összes vegyestáplálkozású halat, és nem marad a vízben olyan élőlény, ami a fitoplanktont fogyasztaná (ezért ennél a láncszemnél feldúsul az egyedszám, ez is vízminőségi problémákat okoz).
Ezek a példák is mutatják, hogy a megfelelő halasítás (halösszetétel-szabályozás) is egy fontos része a vízminőség védelmének.
A fogyasztók nem megfelelő száma vagy összetétele esetén bekövetkező problémák már szóba kerültek, de legalább ilyen nagy gondokat okozhatnak az algák is, ha nem megfelelőek számukra az életkörülmények.
Az algák hét törzsbe sorolhatók, legfontosabb szerepük a zöld,- és kékalgáknak van. A zöldalgák előfordulása a vizekben általános, fontos építők. A kékalgák viszont mérgező hatásúak, jelentős probléma jelenlétük. Ha ilyen színű algásodás észlelhető, azonnali beavatkozás szükséges.
Az építők a fotoszintézis folyamat során oxigént termelnek, de a fotoszintézishez fény szükséges, ami csak nappal áll rendelkezésre. Ezért éjszaka ezek a növények is oxigénfogyasztóként lépnek fel. Ez a nyári időszakban jelent fokozott veszélyt, mert akkor sokkal érzékenyebbek a vízi élőlények az oxigénhiányra.
Oxigénhiányt okozhatnak még az algák túlzott elszaporodásukkal is, mert a sok moszat teljesen elzárja a vízfelszínt, és nem engedi azt a levegővel érintkezni.
Nappal is fellépnek oxigénfogyasztóként az algák. A napkelte utáni1.5 illetve a napnyugta előtti 1.5  órában nem működik a fotoszintézis, mert ebben az időszakban a napsugarai olyan kis szögben érik a vízfelszínt, hogy onnan nagy részük visszatükröződik, nem jut be a vízbe. Emiatt legtöbbször a hajnali órák a kritikusak, mert egész éjjel nem termeltek az algák oxigént, sőt még a világosság első órájában is fogyasztanak. Ezért ha oxigén problémák várhatók, akkor csaknem mindig a hajnali órákban kell a vizet figyelni.
Másik gond lehet a téli időszak, ha befagy a holtág, és legalább tíz cm-es hóréteg takarja. Ebben az esetben nem jut be a fény a jég alá, és így megakad az algák ilyenkor is működő folyamata (kialakulhat az un. Jégvirágzás). A legjobb védekezés a veszély ellen, hogy a lehető legkorábban le kell takarítani a jég felszínéről a havat, valamint lékek nyitása is célszerű, a nagyobb oxigénbevitel érdekében. A lékek irányadó méretei: hektáronként 10 m2, és  ez egy esetleg két darabból álljon.